"Határtalanul - Kincses Óbuda"


Kedves Gyerekek, Kedves Kollégák!


Az idei tanév sem múlik el hely-, és kultúrtörténeti vetélkedő nélkül! Ezúttal meghirdetjük az idei vetélkedősorozatunkat "Kincses Óbuda" címmel.

A versengésen a felső évfolyamok és a felsős autista csoport vehetnek részt. A feladatokat osztálykeretben teljesíthetitek, majd az osztályból kiválasztott 1-2 versenyző küzd a fődíjért.

Az első fordulóban Óbuda kulturális, a második fordulóban Óbuda technikatörténeti kincseit kutatjuk fel. Február 24-ig - tetszőleges sorrendben és időbeosztással - öt helyszÍnt kell felkeresni:

1. Óbudai Múzeum


2. Varga Imre Emlékház


3. Amfiteátrum - Aquincum


4. Római kori Fürdőmúzeum


5. Vendéglátóipari Múzeum


Ezt követően február 26-án hétfőn minden csapatnak kisorsolunk 1-1 helyszÍnt, amit olyan alapossággal kell március 8-ig megismerni, hogy mint idegenvezetők tudjátok ezeket bemutatni vendégeinknek.

Vendégeink: a gömöralmágyi (Szlovákia) magyar tannyelvű művészeti alapiskola képviseletében március 9-től 11-ig érkezik hozzánk 15 tanuló.

2018. március 10-én, szombaton 9-14 óra között velük együtt járjuk végig a fenti helyszíneket. Ezeket meglátogatva iskolánk versenyző évfolyamainak képviselője, képviselői, mint idegenvezetők mutatják be a helyszínek kulturális vonatkozásait. Az "idegenvezetők" korábban készített jegyzeteiket használhatják, idegenvezetésüket a jelenlevő felkészítő tanárok segíthetik. (Azok a csoportok, ahol nincs egy-két "kiállítható idegenvezető" segítséget kérhetnek a Gyermekotthonból Boros Szilviától és Illésné Doricsák Annától, akik a gyermekotthon lakóiból delegálhatnak segítő gyerekeket.)

Séta közben érintjük a volt Tengerész Laktanyát, ahol megemlékezünk hazánk utolsó tengeri hadosztályáról. Ehhez előzetesen térképen nézzétek meg, hogy hol folyik a Duna, Száva, Drina, Bug és Dnyeszter folyók, hol van a Fekete-tenger azért, hogy a helyszínre vitt térképen ezt meg tudjátok mutatni.

Az idegenvezetés értékelésére, pontozására vendégeinket kérjük fel, ők azok, akik leginkább eldönthetik, hogy melyik idegenvezetés adta számukra a legtöbb információt, élményt.

Délután 15:00-16:00 játszóházat tartunk a tornateremben. Iskolánk versenyzői római kori játékokat mutatnak, illetve tanítanak be. A gömöralmágyi iskolások népi gyerekjátékkal lepnek meg minket. Az általatok bemutatott játékokat szintén az almágyi iskolások pontozzák. 

16:30-17:15-ig Berecz András Kossuth-díjas mesemondó tisztel meg minket előadásával, majd őt követően táncházat tartunk kifulladásig, élőzenei kísérettel. 

Kalandra fel! Vidám és eredményes versengést kíván:

Pista bácsi


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el